Hot Yoga másképp

Hot Yoga másképp

Hot Yoga eredete

2014. november 10. - Hot Yoga másképp

Honnan ered a Hot yoga

Mestervonal

 

     Mestervonal alatt a láncot értem, mely vonalat követve eljutunk a Bikram jógához, melyet az eredeti hot jógának tekintünk. Megismerve a mestereket eljutunk a napjainkban ismert még élő oktatókhoz. A mestervonal alakulását arra alapozom, hogy tudom ki volt az eredeti Hot jóga megalapítója, elmondásai alapján ismerem az Ő tanító mesterének nevét, életét, és így haladva tovább juthatunk el Babaji nevéig. Babaji-től egészen Paramahamsa Yogananda nevéig ez a mestervonal megfelel a Kriya jóga mestervonalának. Mely Yogananda neve után, a mi esetünkben Bishnu Gosh nevével folytatódik majd. Erre utalást találunk Bikram Choudhury Bikram Yoga című könyvében is. 

Babaji

            Indiában a szerzeteseket általában Babaji-nak nevezik, itt azonban ez a név egy spirituális mestert jelöl. Neki köszönhetjük, hogy a modern világban megismerhetjük a Kriya Jógát.  Életrajzáról nem sokat tudni, de a legfontosabbat talán mégis, hogy Ő lett Lahiri Mahasaya  tanítója. Bármi amit tudunk Babaji-ről azok az információk tanítványainak köszönhetőek. Lahiri Mahasaya, Swami Sri Yukteshwar és Paramahamsa Yogananda is megírták már csodával határos megjelenését és eltűnését egyaránt. Üzenet, melyet Lahiri Mahasaya vitt tovább, hogy hogyan tudja az ember tökéletesíteni önmagát és a Kriya jóga tudományos technikája által hogyan haladhat gyorsabban a spirituális úton. [1]

Tanításai:

-   Helytelen a guru nevét szükségtelenül emlegetni, mert ezzel lekicsinyítjük.

-   El kell hagyni azt a helyet, ahol a gurut becsmérlik

-   Légy bátor.

-   Élőlénynek lenni azt jelenti: Shívának lenni

-   Minden élő testben ott van Isten

-   Tanítványaim  mindig a védelmem alatt állnak

-   …[2]

 

Lahiri Mahasaya

            „Az igazi tanítvány mesterének hű tükörképe.”[3]

Shri Lahiri Mahasaya egy volt azon tanítok közül, akik példás jellemmel, alázatos magatartással és szeretettel átformálta számos tanítványa életét. Számára a tanítás jelentette az életet. Életét végigkövetve megtudhatjuk, hogy hogyan lehet a világban élve valódi spirituális életet élni[4]

           

A mester 1828. szeptember 30-án született a Ghurni nevű faluban, mely Bengáliában volt megtalálható. A gyermek vallásos családban nőtt fel, ennek köszönhetően tiszta elméjét erősen áthatotta a szülők példája. Lahiri már korai gyermek évei alatt meditált és imádkozott. Édesanyja korai halálának köszönhetően Lahiri egyre jobban befelé fordult megértve, hogy a halál nem egy rettenetes véget jelent, hanem az élet leckéje; [5]

felnyitja a szemet, és figyelmeztet, hogy állandóan tudatában kell lennünk a bennlakó halhatatlan Önvalónak.”[6]

            Lahiri édesapjával Benáreszbe költözött, melyet India egyik legszentebb városának tartanak. Lahiri erős jellemmel és erős fizikummal rendelkezett, sosem hagyott fel az imádkozással, meditációval.

Élete példát állított a modern kor emberének, és bebizonyította, hogy a spirituális élet nem mítosz, ezért magasabb énjét, Önvalóját mindenki megpróbálhatja megvalósítani, bármi is a társadalmi helyzete, vagy bárhová állította is a sorsa. Élete arra is példa, hogy az akadályok és nehézségek nem blokkoló gátak, hanem lépcsőfokok a magasabb tudatosság eléréséhez.”[7]

            1846-ban feleségül vette Kasimani Devit, aki méltó és ideális társa lett Lahirinek. Kasimani nem tudott írni és olvasni, akkoriban ugyanis nem volt szokás, hogy a nők tanuljanak, Kasimanit azonban Shri Shyama Charan írni és olvasni tanította, ennek köszönhetően mások segítsége nélkül képessé vált a szent írások tanulmányozására.[8]

            Lahiri tanulmányinak befejezte után különböző hivatalokban dolgozott, az itt kapott fizetés nem volt elegendő a család eltartásához, így magánórákat adott, hogy az így kapott fizetségből támogatni tudja a családot. Közben Lahiri folyamatosan kereste az igazi vezetőt, aki segíteni tudja őt az úton. 1861. decemberében a Himalája-hegységben rá talált Shri Babji-ra. Lahiri már  nem is akart visszatérni, Ő lemondásban és a meditációnak átadva szerette volna tovább folytatni életét. Mestere azonban azt szerette volna ha élete élő példa lenne arra, hogy a családos ember is képes tökéletesen spirituális életet élni. A találkozás utáni években születtek csak meg Lahiri gyermekei, akik szintén magas spirituális szinten voltak.[9]

            Lahiri számára az éjszaka volt a legmegfelelőbb idő a meditálásra, akkor mikor már minden elcsendesült.[10]

                                                                                

 

Swami Sri Yukteshwar

     Swami Sri Yukteswar a Gangesz partján fekvő Serapuriban,1855. május 10-én született.  Yukteswar már fiatalon nagy figyelmet fordított a spirituális tanoknak, minden idejét azzal töltötte, hogy megtalálja hiteles tanítómesterét. Sikeresen levizsgázott az orvosi egyetemen, de sosem azért tanult, hogy rangot vagy pénz szerezzen. Az orvostudománnyal az volt a célja, hogy minél többet tudjon meg az emberi létezőn túl rejlő igazságról. Amint tudomást szerzett Lahiri Mahasaya létezéséről, azonnal kiderítette, hogy hol találhatja meg a mestert, majd mindent elkövetett azért, hogy minél több időt tölthessen a közelében, Benáreszben. Lahiri elfogadta tanítványként. Meditációban szerzett gyakorlati tapasztalatait és spirituális tudását gyarapítva szép lassan elérte a nirvikalpa samadhit,az isteni üdvösség megszakíthatatlan állapotát.[11]

            Yukteswar számára még sok életformát kellett megtapasztalnia ahhoz, hogy végül mindenki számára ideális vezetővé váljon. Volt ő családos ember, megvalósult mester és szerzetes egyaránt. Felesége korai halála végett neki kellett gondoskodni kislányáról, majd amikor a lány férjhez ment, Yukteswar újra minden idejét  a szent írások tanulmányozásának és a meditáció gyakorlásának szentelhette.  1903. március 22-én Puriban létrehozta a Karar Asramot, mely egy remete lak volt tanítványai számára, hogy szerzeteshez méltó életet élhessenek. Legfőbb tanítványa Paramahamsa Yogananda volt, aki tökéletesen elsajátította mestere tanításait az életmóddal kapcsolatban. Mindenki, aki a spirituális úton szeretne haladni nagyon fontos betartania a következő öt alapszabályt:[12]

-   Önuralom

-   Kitartás a spirituális gyakorlásban

-   A szent iratok alapos ismerete, önismeret

-   Önátadás

-   Szigorú fegyelem[13]

 

Paramahamsa Yogananda

„Nemcsak közmondás, hogy a szeretet mindent legyőz, hiszen ezt szerte a világon számos szent és rendkívüli lélek élete igazolja, például Paramahamsa Yoganandáé -, aki az emberiségnek adott isteni ajándék.”[14]

            A Himalája lábánál fekvő Gorakhpurban, 1893. január 5-én született. Odaadó szülei megfelelő környezetet biztosítottak ahhoz, hogy az ifjú testileg és szellemileg megfelelően fejlődjön. Édesapja, Bhagavati Charan Gosh szigorú és becsületes életet élt, édesanyja pedig rendkívül vallásos asszony volt. A Bhagavad Gíta VI. fejezetének 42. verse elmondja, hogy egy jógi nagy tudású transzcendentalisták családjába születik, hogy lehetőséget kapjon az önfejlesztésre és előrehaladásra.

„Az is lehet, hogy nagy tudású transzcendentalisták családjában születik meg, ami ebben a világban bizony ritka dolog.”[15]                    

            Yogananda már gyermekkora óta mindenhol vezető szerepet töltött be. Családja gazdagságának köszönhetően sok lehetőség állt előtte, hogy az anyagi világ dolgait élvezhesse, ennek ellenére Yogananda mindig önuralomra törekedett, célja az volt, hogy mindent megosszon másokkal, legyen szó spirituális tudásról vagy anyagi tárgyakról.[16]

            1910-ben találkozott először Yoganada és Yukteswar , a találkozásra Benáreszben került sor. Ez volt az a pillanat, amikor Yogananda megtalálta hiteles tanító mesterét és így a mester keresése ezzel véget is ért. Yogananda nem szerette volna folytatni egyetemi tanulmányait, de Yukteswar minden esetben arra buzdította tanítványát, hogy az folytassa tanulmányait, ennek köszönhetően1915-ben Yogananda letette az utolsó vizsgáját is. A következő állomás Kalkutta volt, itt barátaival elkezdte egy spirituális csoport működtetését, azzal a céllal, hogy megalapítsák a szigorú cölibátussal élők iskoláját. Innen folytatta útját Nyugatra, nagy álma volt ugyanis, hogy megismertesse a nyugati világgal a Kriya jógát. Először Japánba utazott, itt ösztöndíjat és munkát kapott, itt nem maradt sokáig. 1920-ban azonban Bostonba kapott meghívást, ahol egy nemzetközi vallási konferencián vehetett részt. Amerikai utazásai során előadásokat tartott, és megteremtette azt a légkört mely lehetővé teszi a spirituális élet kibontakozását. Washington D.C.-ben megalapította a Self Realization (Önmegvalósítás közössége) templomát, emellett pedig számos könyvet írt a spirituális tudásról. 1935-ben egy európai út után hazatért Indiába. Ekkor megkapta a legmagasabb szerzetesi címet, a Paramhamsa-t, melynek jelentése „minden fölött való hattyú” – az a személy akinek elméje, figyelme folyamatosan az Úrban időzik.[17]

           

Paramahamsa Yogananda legfőbb tanításai:

-   Ne ragaszkodj az élet mulandó álmaihoz. Élj csupán Istenért, egyedül Istenért.

-   Az életben a legtöbb kudarcot az öszpontosítás hiánya okozza.

-   Az önelemzés titkos elem a fejlődés során.

-   A sikeres életet a lélek kiművelésével kell kezdeni.

-   Az a diák, aki iskolát gyakran váltogatja, nem kap igazán jó nevelést. Ez a spirituális útra is igaz, ne változtass sűrűn spirituális utadon, mert eltévedsz.

-   stb.[18]

 

Bishnu Gosh

     Bishnu C. Gosh életéről nagyon keveset tudni, de az első és legfontosabb talán, hogy Paramahamsa Yogananda öccseként látta meg a napvilágot 1903-ban az indiai Lahore-ban.[19] Odaadó, mélyen vallásos és becsületes szülőknek köszönhetően a gyermek testileg és szellemileg szépen fejlődött.[20] Sokat utazott testvérével Paramahamsa Yogananda-val.  Bishnu Gosh volt az aki megelőzte saját korát  a fizikális, a fitnesz világában,  súlyemelő és testépítő és jóga mester volt egyaránt. 1923-ban létrehozta az indiai Kalkuttában a Gosh’s Yoga College intézetet. Itt kedvenc tanítványai közt jelen volt Bikram Choudhury és Rajashree Choudhury, aki később Bikram Choudhury felesége lett.[21]

Bishnu Gosh tanításának a középpontjában a fizikai fejlődés állt, hogy kidolgozza a tökéletesen szimmetrikus és erős testet a jóga tudományának segítségével.[22]

 


Bikram Choudhury (az eredeti Hot Yoga megalapítója)

Elérkeztünk napjainkig, és még élő személyek életéhez.

Az eredeti hot-jóga megalapítója Bikram Choudhury, aki indiai Kalkuttában született. Apja egy könyvelő volt, ezáltal kényelmesen megéltek, azonban még kisgyermek korában fekete himlő járvány tört ki Kalkuttában, amibe több ezren belehaltak. Bikram és testvérei hatan voltak, a járvány következtében azonban két testvérét elvesztette, ő maga is nyolc hónapon keresztül küzdött a betegséggel. Édesanyja a gyászt nehezen dolgozta fel, így a családfő úgy döntött, hogy elhagyják Kalkuttát és Bihar tartomány Deoghar városába költöznek. Itt azonban még két új testvérrel gyarapodott a család. Deoghar egy gyönyörű város, de ami még ennél is fontosabb, hogy ez a hely a szent –helyek egyikének számít. Bikram egy aktív, mozgékony gyermek volt, így testvérei magukkal vitték a helyi guruhoz, hogy ne zavarja az édesanyját a napi munka közben. A testvérek itt hindi nyelven tanultak, míg ő a guru ölében üldögélt. Az óra után a guru azt mondta, hogy mivel a testvérei és a barátai tanultak ezért ők kapnak ajándékot.

 

A guru azt mondta Bikramnak, hogy mivel nem csináltál semmit, ezért te nem kapsz ajándékot.

- Mire Bikram így válaszolt: te szórakozol velem? Három órát ültem az öledben, csendben, ez az eddigi legnehezebb dolog, amit valaha csináltam életemben. Tehát én is megérdemlem az ajándékot.

- Mire a guru így válaszolt: A szabály az szabály valamit tenned kell annak az érdekében, hogy ajándékot kaphass.

- Mit szeretnéd hogy csináljak, kérdezte Bikram.

Erre ő csak mosolygott, megragadta a lábát és fejjel lefelé lógatta, amit egyébként fejállásnak hívnak. Néha szintén megfogta a kezemet és a lábamat és felemelt íjállásba.„[23]

 

Bikram mindeközben észre sem vette, hogy valójában jógagyakorlatokat tanul. Hat éves koráig a hét minden napján gyakorolt a guruval. Ekkor ugyanis a család visszaköltözött Kalkuttába, ahol az otthonához közel egy tornaterem üzemelt, kíváncsisága az erős emberek iránt odacsábította. Egy napon, amikor barátjával besétált a terembe, azt látta, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat végzik ott, amiket ő a bihari gurujától tanult. Ő is elkezdte a gyakorlatokat csinálni, majd egy alacsony ember odahívta magához, és így szólt:

„ - hol tanultad ezeket a gyakorlatokat?

  - a mesteremtől Deogharban válaszolta Bikram.

  - mutass még többet, mondta az alacsony ember.”[24]

Így Bikram megmutatta az összes általa ismert gyakorlatot, ami igen csak meglepett mindenkit. Az alacsony ember Bishnu Charan Ghosh volt, aki Bikram mestere lett és ő volt a legnagyobb hatással az életére.

13 éves korában Bikram megnyerte az indiai jógabajnokságot, a jóga mellett a súlyzózás is nagy szerepet kapott a fiatal fiú életében. 18 évesen súlyzózás közben egy tragikus baleset történt, ugyanis egy 380 kg-os súly esett Bikram térdére, az orvosok azt jósolták neki, hogy nem tud majd lábra állni többé. Azonban a fiatal erős férfi nem törődött bele az orvosok jóslatába, így visszatért gurujához az asramba. 

Két hatalmas testépítő beleerőszakolta a lábamat lótuszpozícióba, hogyha ismered ezt a pozíciót, akkor tudod, hogy ehhez a térdeknek nagyfokú hajlékonyságra van szükségük. A fájdalom hihetetlen volt.”[25]

Hat hónappal később azonban már maga megtudta csinálni ezt a gyakorlatot. Ezt egy csodának tartotta, ami arra inspirálta, hogy jógát oktasson.

Akkoriban Indiában nagy szegénység volt, így az embereknek nem volt pénzük kórházba menni, ezért nagy hangsúlyt fektettek a megelőzésre, és az alternatív gyógymódokra. Ilyen volt például a guru által összeállított lista, mely étrendet és a számára megfelelő gyakorlatsort tartalmazta. Így mindenki, aki elment az asramba, személyre szabott gyógymódot kapott. Bikramnak és társainak az volt a feladata, hogy ezeket az ászanákat megtanítsa az embereknek. 1965 márciusában a guru Bombay-ba küldte Bikramot, hogy ott egy családnak jógát tanítson, és betegeken segítsen. Bikram itt rájött, hogy több beteg ember van, mint amennyit ő el tud látni, és meggyógyítani. Naponta csak 15 embert tudott fogadni, ennek köszönhetően született meg a gondolat, hogy csoportos oktatásban részesítse az embereket, ehhez azonban szükség volt egy megfelelően összeállított gyakorlatsorra. Bishnu C. Gosh azonban ezt a metodikát elutasította, hiszen több ezer éven keresztül működött az egy tanítvány egy mester típusú oktatás. Ennek ellenére Bikram elkezdte kidolgozni a gyakorlatsort, majd  az eredményeket látva a mester elfogadta, és támogatta tanítványa elképzeléseit.

Bikram ekkor találkozott Shirley MacLaine-nel, aki egy amerikai színésznő és akinek hatására később Bikram Amerikába utazott. De még az amerikai út előtt 1970-ben Japánba utazott, hogy a guruja kérésére elintézzen néhány dolgot, ez a dolog Bikramnak nem tetszett, mert nem szeretette elhagyni Bombay-t ahol mindene megvolt. Ha a guru feladatot ad a tanítványnak, akkor azt a tanítvány elvégzi, így Bikram felszállt a gépre. Az indulás előtt azonban még a mester megfogta a kezeit, és angolul szólt hozzá – ezen a nyelven korábban nem beszéltek egymással –, megígértette Bikrammal, hogy befejezi az ő befejezetlen munkáját. Ezalatt azt értette, hogy a jógát elvigye nyugatra és Amerikába. Rövid időn belül a guru lelke 67 évesen elhagyta a testét. Bikram Tokióban a hét minden napján jógát tanított, hét hónap alatt két iskolát nyitott, csak a vasárnap esték voltak szabadok, amikor elmehetett vacsorázni, vagy moziba. Ahogy teltek az évek, Hawaii-on is tanítani kezdett, itt nagy változás következett be az életében. Itt ugyanis páciense Richard Nixon az akkori amerikai elnök volt, a kezelések után az elnök búcsúzóul egy borítékot adott át Bikramnak, aki akkor meg sem nézte azt. A borítékban egy amerikai zöldkártya lapult, ami arra jogosította, hogy Amerikába költözzön, és ott munkát vállalhasson.

Bikram élt is ezzel a lehetőséggel, 1973 júliusában Los Angelesben meg is nyitotta az első amerikai iskoláját.

            Kezdetben Bikram az óráit ingyen tartotta, mert úgy gondolta, hogy mivel Indiában sem kérnek pénzt az asramokban, így ő sem teszi itt Amerikában. Ekkor azonban Shirley MacLaine felvilágosította, hogy ezt nem teheti meg, mert Amerikában ha nem kér fizetséget a szolgáltatásért akkor nem fogják tisztelni, és azt fogják gondolni, hogy ez  az ember nem hiteles személy. Bikram kezdetben ezzel nem értett egyet, és tiltakozott is, hiszen Indiában az asramok olyanok, mint a templomok, ingyenesek. Bikram felfogadott egy menedzsert, és egy titkárnőt, ettől a naptól kezdve aki az órát látogatni szerette volna 3 dollárt fizetett a titkárnőnek.[26]

 

Jimmy Barkan (Bikram Choudhury tanítvány)

     Jimmy Barkan életéről nem sokat tudunk, a jógaoktatói diplomáját 1981-ben az indiai Kalkuttában szerezte, a Gosh’s College of India diákjaként. Bikram Choudhurynak egyik legelső tanítványa volt az Egyesült Államokban, több mint húsz évig tanult Bikram Choudhury mellett. Első jógatermét 1983-ban nyitotta meg a floridai Fort Lauderdale-ben, ekkor még Bikram jóga teremként üzemelt.[27]

Később azonban (Jimmy Barkan elmondása szerint) egy nézeteltérésnek köszönhetően megszakadt a kapcsolat mester és tanítvány között. Jimmy továbbra is szerette volna jógatermét üzemeltetni, de már nem Bikram yoga néven. Ekkor megváltoztatta a sorozatot, kivett belőle és hozzá tett ászanákat, vinyászákat. Jógatermét elnevezet Barkan Method Hot Yogának. 2002-től pedig évente két-három alkalommal oktató képzést is szervez. 2012-ben megszervezésre kerül az első olyan oktató képzés, melynek helyszíne nem az Egyesült Államok, hanem Ausztrália lesz.

Napjainkban szerte a világon megtalálhatóak a Barkan Method Hot Yoga termek és oktatók.[28]



[1] vö. A Kriya jóga mestervonal p.1.

[2] vö. A Kriya jóga mestervonal. p.2-3.

[3]uo. p. 5.

[4] vö. uo. p.5.

[5] vö. uo. p.6.

[6] uo.p.6.

[7] A Kriya jóga mestervonal.p.7.

[8] vö. A Kriya jóga mestervonal p.8.

[9] vö.uo.p.9.

[10] vö.uo.p.10.

 

[11] vö. A Kriya jóga mestervonal.p.23-24.

[12] vö: uo. p. 27-28.

[13] vö: A Kriya jóga mestervonal. p.27-28

[14]uo. p. 49.

[15] Bhagavad Gíta VI.42.

[16] vö. A kriya jóga mestervonal p.51.

[17] vö. A Kriya jóga mestervonal. p.51-57.

[18]uo. p.58-63.

[19] vö:URL: http://headlinesindia.mapsofindia.com/yoga/bishnu-charan-ghosh.html letöltve:2011.11.03. 18:47.

[20] vö: A kriya jóga mestervonal p.49.

[21] vö.: http://www.ghoshtrustfund.com/bishnu-charan-ghosh/  letöltve 2011. november 13. 22:03

[22]Hot Yoga p.12.

[23] Bikram Choudhury p.20-21.

[24] uo. p.21.

[25] Bikram p. 25.

[26]Bikram p.20-32

[27] http://barkan.hu letöltés 2012.02.12.

[28] http://barkanmethod.com letöltés 2012.02.11.

A bejegyzés trackback címe:

https://hotyogamaskepp.blog.hu/api/trackback/id/tr196709561
süti beállítások módosítása